Hát kezdem azzal, hogy boldog vagyok egy kicsit. 3. helyezett lett az osztályunk, az éneklő osztályok versenyén. Kicsit csalódott is, mert a legutóbbin elsők lettünk, dehát ez van. Azért jó buli volt. Végre egyszer igazán jól éreztem magam az osztályommal. Kaptunk egy epres tortát, és nagyon finom volt. Vittünk az ének tanárnak is, aki felkészített minket, és Csaba atyának is, mert imádjuk. Viszont az eléggé szíven ütött, hogy mikor visszamentem, hogy Kálmán bácsinak is vigyek tortát, mivel ő kísért minket gitáron, elfogyott az összes, és rá nem is számoltak. Annyira utálom ezt. Na mindegy. Azért jól éreztem magam.

Hmm... Mostanában úgy érzem, hogy egyedül vagyok. Próbálom elhesegetni ezt a dolgot, de nem megy, mert tényleg.. egy páran elhagytak. Olyanok is akiket nagyon szeretek. Eléggé bánt ez a dolog, és fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem, hogy ez ne így legyen. De nem megy. Úgy érzem, hogy a szívem helyén, már csak egy tátongó űr maradt, és nem tudok már igazán szeretni. Persze pár ember ez alól kivétel, de mégis.. Sose leszek már szerintem az a régi ember. És ezt a pszihológus is meg mondta.
P:" ... Szóval szerintem ne is erőlködj, ha nem megy"
K:" De én a régi Kago akarok lenni. Nem ez az ember aki csak egy álarcot húz magára."
P:" Figyelj... Már az egy nagy szó, hogy tudsz a világnak mutatni egy másik oldalt magadból, és képes vagy mosolyogni, még akkor is, ha belül nem ezt érzed."
Komolyan elgondolkoztam ezen, és azt hiszem, sőt már tudom, hogy igaza van.. Köszönöm.